Életfa Segítő Szolgálat Egyesület
Életfa Segítő Szolgálat Egyesület
magyarEnglish

Észak- Alföldi Regionális Civil Egyeztető Fórum

A civil szerveződések társadalmi részvételének igényét és szükségességét felismerve került sor 2004-ben az 1996. évi XXI. Területfejlesztésről szóló törvénynek a módosítására, amelynek értelmében – a törvénymódosításhoz kapcsolódóan – a 258/2004. (IX. 16.) Kormány rendelet lehetővé tette a különböző szinteken szerveződő területfejlesztési tanácsok civil egyeztető fórumainak életre hívását.
Regionális szinten az érdeklődő egyesületeknek és alapítványoknak legalább egy megyére kiterjedő, valamint a területfejlesztés vagy esélyegyenlőség területén alapszabályban is rögzített tevékenységet kellett, illetve kell igazolni, hogy regisztrált tagjai lehessenek a civil egyeztető fórumnak.
Az Észak-alföldön közel harminc szervezet alapításával indult fórum 2004 év végétől egy fővel képviselteti magát a fejlesztési tanács ülésein, ahol megfogalmazza az érintett civil szerveződések egyeztetett véleményét a különböző napirendekkel kapcsolatban. 2005 év elejétől a tanács döntésének értelmében, a tanács négy munkabizottságába is delegált a civil egyeztető fórum tagokat, ám ezekben a döntés előkészítő bizottságokban már szavazati joggal vesznek részt a civilek.
A fórum legfontosabb feladatának az EU 2007-2013 közötti, következési tervezési ciklusának régiónkat érintő dokumentumainak véleményezését és a civil szervezetek egymás, valamint a fejlesztési intézmények közötti együttműködésének elősegítését tekinti.
Az Észak-Alföldi Regionális Civil Egyeztető Fórum 2005-től minden év novemberében egy egész napos rendezvényt („Civil szervezetek szerepe a területfejlesztésben” címmel) szentel a fórum célkitűzéseinek megismertetésére és társadalmi bázisának szélesítésére.

A Észak- Alföldi Civil Egyeztető Fórumba történő regisztrációhoz szükséges tudnivalókat megtalálja itt: http://ddrcf.hu

Dokumentumtár